Először is elmondanám, nem vagyok testépítő - legalábbis a szó szoros értelmében -, mindössze lelkes amatőr, aki szeret olyan gyakran a nehéz vasak között tartózkodni, amilyen gyakran csak lehet, és szereti érezni azt a bizonyos égető, ugyanakkor kielégítő fájdalmat a testében, mikor újra és újra megpróbálja legyőzni önmagát.
Nem vagyok nagydarab, nem vagyok kopasz és nincsenek tetoválásaim. Nem beszélgetek az öltözőben arról, hogy hány millát tettem félre a nyaralásra, viszont ülő munkát végzek, és néha van időm még arra is, hogy írogassak.
Nem is igazán tudom, mi a szándékom ezzel a bloggal, lehet nem is ér meg csak pár bejegyzést. Az alapötlet egy beszélgetés alkalmával merült fel egy baráti társaságban, azoknak a poénoknak a kapcsán, amiknek az alapja az, hogy ugye én GYÚROK. Így: nagy betűvel, a szó összes negatív felhangjával együtt. Nevettünk. Már túltettem magam azon, hogy idegesítsen az, hogy sznobizmussal, intellektüel állszentséggel vádoljam azokat, akik élcelődéshez látnak célpontot azokban, akik – nem úgy, mint ők maguk – tesznek valamit egy minőségben kielégítőbb életért.
Szóval nevettünk. Akkor még én is úgy gondoltam, hogy amolyan Igazságos Tiborként tartom a görbe tükröt, de ahogy átgondoltam, kicsit elbizonytalanodtam. Arra gondoltam, hogy lehet, inkább be kellene mutatni ezt a miliőt a maga valójában, mert miből fakad a gúny? : „Nem ismerjük, de így ismeretlenül is felé helyezzük magunkat!”
Gondoltam ezt kellene megváltoztatni. Aztán tovább törtem a fejem, és arra jutottam, hogy nem akarok sem agitátor, sem szószóló lenni, így azt, hogy milyen lesz maga a blog, majd az idő kiforogja.
Az alap tézis az, hogy járok egy edzőterembe és az ott látott, szerzett élményeket, tapasztalatokat, gondolatokat próbálom majd klaviatúrára vetni. A stílus meg…
Egészségetekre!
